Egyedül én

A fehér testformák és a sötét háttér felületének kontrasztja női nézőpontból láttatja az egyedüllét élményét. A kompozíció nem drámai, mégis mélyen megérint: a test törékeny, de nem passzív – az elszakadás utáni pillanatban jelenik meg, amikor az identitás újrarendeződik. A hajlott gesztus, a test önmagába forduló íve azt sugallja, hogy a belső világ még védelmet keres. Az alak egyszerre zárt és érzékeny, ugyanakkor már önerejéből tartja magát: a magány nem a vég, hanem egy új állapot kiindulása. Ebben a csöndes pillanatban kezdődik valami belül.